Egy wankel-fertőzött naplója.

2017. július 08. 15:55 - wankel

Plug and play rozéfröccs

A munkahelyemre jövet-menet napjában kétszer „kényszerülök” megcsodálni az egyen soul red-ben felsorakoztatott Mazdákat a Móczás K Autószalon előtt. Emiatt minden nap kétszer kell megállapítsam, hogy „bakker, ezek mocsok jól néznek ki”, miközben a kerékpárút kátyúi épp kiütik alólam a 8 barra fújt virsligumijaimat. Így a prosztatamasszázzsal felérő útviszonyok ellenére azt sem tudtam nem észrevenni, hogy hozzánk is érkezett egy MX-5 RF, ami a Mazdák közt szinte terepszínnek mondható pirosban is feltűnő jelenség.

kep_1.JPG

Pár napig türtőztettem magam, aztán begurultam hozzájuk a 8-asommal (a színpadiasság kedvéért mégse nem bringával, no), hogy szívesen kipróbálnám, mit tud ez a kattant kis gyösz az én erősebb, de nehezebb, meg mellékesen 13 évvel öregebb autómhoz képest. Aztán egyszer csak az enyémnél is vagy 20 centivel alacsonyabb fotelból pislogtam a világra, mert a Móczásnál jó fejek dolgoznak, és megengedték.

kep_2_1.JPG

A poén az, hogy amint beültem, úgy éreztem, mintha fél éve itt lennék. Ugyanaz a plug and play érzés, mint amit az MX-5 NB-nél éreztem, ami pedig az első hátsókerekes élményem volt. Bedugod (behajtogatod, mérettől függően) magad, és mehettek játszani. Nem azzal telik az első ’x’ óra, hogy „hű, új autó, oké, mettől meddig tart ez, hogy fordul, hogy fékez?”, hanem teljesen természetesen teszi a dolgát, és nagyon jól. Az első perctől élvezetes és vidám. Nincs még sok hátsókerekes rutinom, de (amennyire a délutáni csúcs, és a felelő(tlen)sségteljesség hagyta) két kanyar után már mertem keresgélni a tapadáshatárt. Egy nagyon rövid farokcsóválást sikerült is kiprovokálni belőle, de mindenképp az én határaim vannak közelebb, nem az autóé. És egy percig nem volt zabszem a seggemben, hogy „úristen, 9,5 milla, és aláírtam, hogy vállalom a kárt, ha megsemmisítem”, mert az első gázadás után átlényegül játékszerré, nem pediglen a drága-autóságát hozza elő. Persze amúgy van benne mindenféle újautós okosság, ami ennyiért már jár, valami vészfékezőt, meg ilyesmiket emlegetett a szalonos srác, miután visszaértünk, de ebből csak annyi maradt meg, hogy hálistennek menet közben egyik sem szólt egy fél pittyenésnyit sem, tehát vagy normálisan működnek, vagy kikapcsolhatóak.

kep_3_1.JPG

Nem vicsorog, inkább játékosan vakkant, mint a kiskutya, mikor hozza a pórázt, hogy menjetek már sétálni

kep_3_2.JPG

Nagyon féltem, mikor anno belengették az új ND-t, hogy milyen lesz, szép lesz-e, de példásan megoldották a feladatot. Ilyen segget jól rajzolni a Mazdán kívül csak az olaszok tudnának, nem hiába mondom sokszor, hogy számomra formatervezésileg a Mazda a japán Alfa Romeo. Annyira benne van ebben a farban, hogy ha csak egy millimétert elcsúszott volna valami, az már béna lenne, de nem, ez  pontosan ott van, és ami fotókon néha kérdéses, élőben az is összeáll.

A hangja komoly, bár az én fülemnek inkább tűnik kipufogón előadott show-műsornak, mint valódi motorhangnak, de nem baj, megvettem. Főleg azt, hogy már kis fordulatnál is ércesen morog, de közepesnél sem üvölti le a fejed, tehát egy hosszabb úton sem kerget őrületbe, ami sportautózás ide, vagy oda, de jó dolog. Magas fordulatnál nem tudom mit produkál, nyitott tetővel ott már a szélzajé a terep, de kicsit emeltebb hangon még lehet beszélgetni is. És itt jön ki az is, amit sokkal jobban csinál, ami miatt sokkal kulturáltabb, mint egy MX-5 NB: durván a törvénysértési limit felett sem éreztem egy pillanatig sem instabilnak, nem vezették meg a nyomvályúk, ugyan olyan szépen feküdte az utat, mint a saját RX-8-am, ráadásul a szélzaj sem durrantotta be a dobhártyámat. Az NB-vel anno olyan úton fedeztem fel nyomvályússágot, ahol korábban szemmel sem tűnt volna fel, és 90 felett azért már sokkal inkább kellemetlen tető nélkül, mint bohém. Persze kicsit sántít az összehasonlítás, hisz az RF inkább targatetős, mintsem nyitott.

Személyes gyengén az így domborodó motorháztető, ami az MX-5 NB-n, ND-n, és RX-8-on is megvan, de a fenti képpár mellett ezt nem ragoznám túl...

Nagyon szépen veszi a gázt, lelkesen pörög fel, és nagyon lineárisan adja le az erejét, tehát egyfelől alacsony fordulaton is elbocorog, nem rápihen, aztán 2500-nál hátbavág, mint egy turbódízel (turbós benzineshez még nem volt szerencsém, várom a felajánlást ( ; ), hanem a fordulattal arányosan egyre jobban megy. Másfelől mindegy hol van a mutató, ha lepadlózod, akkor élénken reagál, és megindul a fotel a hátadon át, az arclebenyeid meg a menetiránnyal ellentétes irányba nyúlnak, konstans vigyorrá összeállva. A kormány is lelkes, gondolom villanyszervós ez is, viszont közel ugyanolyan jól hangolták, mint az RX-8-ét, tehát nincs holtjáték, késlekedés, fél fok elfordulásra is reagál, és pontosan közvetíti, mit csinál az autó. Ezt oktatni kellene minden hajóskapitányként nevelkedett kormánytervezőnek, mert az általam eddig próbált új autók mind kelletlenek voltak, amire nem lehet kifogás a villanyszervó, ha azt 13 éve is meg lehetett, és ma is meg lehet így csinálni.

Katt rá és lesz még egy kép ( :

A tömeg/lóerő arány is nagyjából ugyanannyi, mint az RX-8-nál, ami azt jelenti, hogy ugyan 70 lóerővel gyengébb, viszont 450 kilóval könnyebb is! Ennek megfelelően sokkal könnyedebben, puhábban csinál mindent, amire rájátszik a könnyebb fék-gáz-kormány, és a puhább futómű is. Felül az RX-8 jobban is megy, szebben is üvölt, de a külvilágból többet elszigetel. A feszes futóműve miatt a kanyarok is kevésbé tűnnek drasztikusnak, sokkal nagyobb tempókat kell menni ahhoz, hogy megmutassa, miben jobb, mint ez a lezserzakós, nagyszájú, fiatal ficsúr.

Ha őszinte akarok lenni magammal, az MX-5 bármennyire is komolytalanabb mindezek miatt, mint sportautó, sokkal jobb, mint hétköznapi játékszer. Ráadásul bármikor elő tudja adni ugyanezt, nem kell az összeszokás, a hosszú barátkozás. Nem végtelen tisztelettel kevert félelmet kér, meg sok-sok tapasztalatot, hanem egy padlógázt és szélest mosolyt. Kisebb tempóval is megadja azt az érzést, hogy sportautózol, könnyebben élvezhető. Nem vagyok borszakértő, de valami olyasmi ez, mint a rozéfröccs kontra „testessavak-kerektaninok”. És én szeretem a rozéfröccsöt, mert bármikor jól esik egy pohárral egy fárasztó munkanap után, ráadásul senki nem kéri számon, milyen pohárból iszom.

Egy percig, soha nem bántam, bánom, hogy úgy alakult az életem, ahogy (sőt!), de ha nem kell azt a kompromisszumot megkötnöd, hogy 4 személyes autót vegyél játszósnak, akkor semmi mást ne vegyél, csakis MX-5-öst. Ugyanannyi fenntartani, és ugyanannyit eszik, mit egy hétköznapi autó, de sokkal többet nyújt annál. Ha szűk a büdzsé, ott az NB, ha telik rá, akkor itt az új ND. Ha pedig egy kicsit tart az ember a hardcore kabriózástól, mint én is, akkor neki találták ki az RF-et. Mindent tud, amit kell, de közben megadja egy keménytetős autó funkcionalitását is. Ráadásul egyszerre lehet egy csodás kupéd, és egy targa-tetős mini-porschéd, egy harmad Porsche áráért. Ráadásul ebben utálat és előítéletek nélkül, szimplán és őszintén irigyel majd mindenki. A parkolóban autóbuzik jönnek nézelődni és gratulálni, nem urológus magánorvosok viszik oda a névjegykártyájukat.

kep_7.JPG

A RX-8 és korszaka Mazdáinak hátsó lámpája gyakran egy körből és egy szirom formából, vagy két ezüst „pálcából” állt a búra mögött. Szép átmenet, hogy az új MX-5 lámpája is ezt a formát járja körül. Sőt az oldalablaknál is feltűnik egy kis véletlen egybeesés ( :

Szóval vegyetek belőle sokat, hogy aztán 10-15 év múlva a használtpiacon is legyen sok, és a következő generációnak is legyen játékautója. Új MX-5-öst venni egy, a világ jobbá tételéért vívott szent küldetés.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wankel.blog.hu/api/trackback/id/tr7112649255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.07.10. 09:37:15

@Burgermeister: átérzem! Szerintem egyébként egyik eladó ( : (nem, nem az enyém :D )

Pepejoe 2017.07.10. 13:18:45

Nekem kicsit furának tűnik oldalról, talán csak a fénykép ilyen.
Mazdáról lévén szó, az egyetlen tuning amit frissibe rádobnék: egy brutál tocsogós alváz és üregvédelem. Aztán lehet b.szatni neki végtelen időkig, amíg a harsonázó Valkűrök meg nem jelennek mindannyiunkért az utolsó napon. :D

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.07.10. 22:52:16

@Pepejoe: az eladó srác ajánlotta nekem az új 3-ast (a lassan csereérett unalmasautóm helyett), amihez csóró vagyok, de megnyugtatott, hogy tudnak rá jó konstrukciót. Az első gondolatom nekem is az alváz és ürgevédelem volt, mert mire letelne a hitelem, kétszer kéne lakatolni :D

(bár amúgy én hiszem, hogy a mai Mazdák már nem olyanok mint 2 generációval ezelőttiek)

Pepejoe 2017.07.10. 23:12:37

Én abban hiszek, ha látom a saját szememmel az üres alváz/üregvédős dobozokat, amik nemrég még tele voltak. Most meg üresek, az a 10 kg cucc pedig benne/rajta a verdán. :)
Egy wankel-fertőzött naplója.
süti beállítások módosítása