Egy wankel-fertőzött naplója.

2019. december 31. 13:24 - wankel

Kiotó - teázás, mangák, szaké, pörgés éjjelig

Japán túra 2. állomás, kiotói látnivalók

Hirosima és a Mazda Múzeum után Kiotó felé vettük az irányt a sinkanszennel. Sok mozgáshoz sok energia kell, sok energia sok ételből lesz, így kipróbáltunk egy kajáldát az egyik vasútállomás peronján. Igen, 2 sínpár között, a peronon, egy ennek megfelelően apró talponállót. Láttunk máshol is ilyet, de ott csak krikszkrakszok jelölték, hogy mi a kínálat, itt végre képek és angol feliratok is. Kinéztünk egy látványra és angol szavak szerint húsmentes fogást, ugyanazt beazonosítottuk az automatán, bedobtuk a pénzt, megnyomtuk a gombot ééééésss: kaptunk egy-egy cetlit. Ezzel a cetlivel várakoztunk a (mondanom sem kell automata) ajtó előtt, hogy felszabaduljon egy kétszer-kéttalpnyi hely a kutricában. Odabent egy néni elvette a cetliket, és a krikszkrakszok alapján előbb fejben, majd fizikai valóságban is összerakta a fogást: alaplé (nem akarom tudni miből volt), tésztaféle, feltét, egyebek, mind külön edényekben, karnyújtásnyira. Miután ez landolt egy tálban, felmarkoltunk 2-2 pálcát, és kezdődhetett a kabaré. Szerencsére a japánok nem nézegetik a másikat, ennél fogva nem is röhögik ki, de mi jót szórakoztunk egymáson. Ha így bedobják a mélyvízbe az embert, ráadásul kellően éhes is, gyorsan meg lehet tanulni pálcikával enni. Ahogy ez megvolt, konstatáltuk, hogy 1. tűzforró a lé, 2. a tofu nem azt az íztelen, de legalább laktató, szivacsállagú ételt jelenti, mint itthon, hanem egy nagyon édes, tojásrántotta állagú és küllemű „valamit”. Ebből volt mindjárt 3 db, féltenyérnyi (nekem, a helyieknek egész tenyérnyi) darab is a levesben. A végére se lett jobb, de jóllaktunk, ez vitathatatlan.

Kiotóra egy bő fél napunk volt, aminek egyetlen fix programjaként egy tea szertartást terveztünk. Ha valamitől többet vártam, mint amit adott, akkor az ez volt. Ment a mese a csendes merengésről, a ráhangolódásról, meg a forralóban csepegő víz és a teakavargatás surrogásának hangjairól, majd az ezt követő, mester által irányított kulturcsevejről, de a valóságban ez egy szimpla beöltözős buli volt, ahol jó hátterek előtt lehetett nagyonjapán fotókat csinálni, majd a szöveges felvezető, történetmesélés, stb. után egy vízforralóból felöntött teával és pár édességgel felületesen megismerni a teaszertartások mibenlétét. Látványos volt, érdekes volt, de pont a lényege, a megnyugvás, a rohanásból kiszakadás, a szertartásosság teljesen kimaradt.

A szertartás után császkáltunk egyet a városban, egyéb konkrét cél nem volt, csak szívni a levegőt, és átérezni a város nyüzsgését. Amilyen kihalt (nyilván az ott átlagos embertömeghez képest) volt este Hirosima belvárosa, olyan pörgős Kiotóé. A meglátogatott negyed gerince egy fedett sétálóutca hálózat, ahol minden IS van. Azt, hogy rengeteg automata van (többnyire hideg és meleg italokat kínálnak), már megszoktuk. Érmebedobós, random játékot kidobó automatát is láttunk már itthon. Robotkarral játékot ki(nem)halászós pénznyelőt is. De azt, hogy ezekből akár vegyesen, akár külön-külön komplett üzletek legyenek, na olyat még nem.

A manga bolt is elég erős volt. A hentai-ra már fel voltam készülve, egyrészt itthon is vettek körül anime-manga rajongó ismerősök (egy hentai rajongó sógorjelöltem is volt, de ezt akkor se és azóta se értem). De ami itt fogadott, arra nincsenek szavak. Azt gondolnám, hogy ez a sztereotípiáknak meg a külföldieknek szól, de a komolyabb érdeklődők inkább japán, vagy legalábbis annak kinéző fiatalok voltak. A tematika már a borítók alapján is változatos, egyik-másikba a tudományos érdeklődés jegyében bele is lapoztunk, hát, igen, változatos, talán ez a legjobb szó rá, ami eszembe jut. A jól kivehetően kiskorúak ábrázolására építő darabokat viszont nem tudja bevenni a gyomrom. Persze akinek erre van igénye, az inkább így, mint élőben művelje, de ez egy betegség, nem tudom elfogadni a normalizálását.

Tovább bóklászva egy csábítóan cigifüst szagú és neonfényes épületre bukkantunk. Mint kiderült, egy 5 szintes videójáték terembe sikerült besétálnunk. Ennek 2 szintje kizárólag retró, CRT monitoros flipper játék. Odabent brutális hangzavar, vakító villogás, és igazi, vágható cigifüst. Sajnos itt nem engedtek fotózni, az egymással headseten kommunikáló felügyelők rögtön odaugrottak, ahogy felemeltem a telefont. Ez itt, feltételezem, a kemény függők közege. A többi szinten minden elképzelhető típusú játék elérhető volt, nyomtunk pár meccs léghokit, és beültem egy kicsit driftelni. Az Initial D játékban RX-8 is volt, természetesen nem tudtam kihagyni. Egy verseny 100 jen, kb. 270 Ft, nem mondanám soknak. Nem vagyok egy nagy játékos, élőben csinálni jobban szeretem az ilyesmit, de ha itt élnék, néha tuti beugranék, mert feedbackes kormánnyal, pedállal, kéziváltóval játszani jó.

A csajos sarokba gyanútlanul besétáltunk, utána vettük észre, hogy oda férfiak számára tilos a belépés, kivéve, ha nővel vannak – háh! szuper, mégiscsak legális volt a tartózkodásom. A gépek funkciójára viszont nem sikerült rájönni, mindegyik 1-1 kis fülkében van, talán valami smink látványtervező lehet, de a rosszseb tudja, a bent vihorászó tinilányok tevékenységéből sem jött le, hogy mi folyik itt Gyöngyösön. Mindegy, visszaültem RX-8-azni ( :

Hogy Kiótóban is legyen szó végre rendes autókról is, ne csak pixelekről: ilyen egy tipikus japán taxi: Toyota Comfort (nyújtott verzióban Crown), ami formára simán ’80-as évek, de 1995-2017-ig volt gyártásban. Jellemzően hibátlan állapotban, ragyogóan tisztán, és fekete színben. Fejtámláin fehér huzat, a tisztasággal nem viccelnek.

A város megélése után nem maradt más estére, mint a beszerzett szaké elfogyasztása. A kiválasztásban az egyik eladó segítségét kértük, azzal, hogy ajánljon valami jót. Persze nem az 1-200 jenes (270-540 Ft) poharas kivitelt (aka JDM Tipli) ajánlotta, hanem egy 700 jenest, de nem is megutálni akartuk. Az olcsó poharas szakékat egyébként ahogy elnéztem, inkább az isteneknek szánják, a szentélyekben ugyanis népszerű "áldozat", amit az oltárra tesznek. Mondjuk ha én japán istenség lennék, nem biztos, hogy ezt jó néven venném, de a valóságban úgyis inkább a földi helytartóik áldozzák fel magukat ezek eltüntetésére. Voltak prekoncepcióink, hogy rizspálinka, meg milyen lehet, hamár inkább sörfőzés-szerűen készül, de amúgy boros jellegű, de minden megdőlt: szaké jellegű, nem tudom mihez hasonlítani. Édeskés (pedig állítólag ez egy szárazabb fajta volt), kellemes, könnyen iható valami, 10% körüli alkoholtartalommal. A 3 decis üveg gyorsan lecsúszott a pálcával betolt poharas instant kaja után, a hotelszoba tatamipadlóján ücsörögve. Ennél stílusosabban ezt asszem nehéz lett volna.

A rövid hirosimai és kiotói látogatás után visszavonatoztunk Tokióba, ahol 1 napot a Tokyo Motor Show-n töltöttünk, másik 3-at pedig a város modern és hagyományos látványosságainak megismerésével.

Hamarosan jön az is, addig is, búcsúzóul: szerintem simán a világ legkisebb zebrája, ami annyira rövid, hogy csak 2 csík fért el, és akár át is lehet ugrani. És mivel „akár át is lehet”, így egyesek késztetést is éreztek rá, hogy ezt megtegyék ( :

zebra.gif

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://wankel.blog.hu/api/trackback/id/tr615370126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Egy wankel-fertőzött naplója.