A sorozat záró részeként a végső tipródásomat kívánom megosztani, és hogy mi nyerte el a „Wankelblog szolgálati autója az elkövetkezendő 10 évben” címet. A versenyzőket már nem sorolnám fel, őket megtaláljátok ITT, ITT, meg ITT, megy egy kicsit ITT is.

Lássuk hát a döntőbe jutott versenyzőket:

• a számomra kizárólag rally zöldben elfogadható Škoda Rapid Family TSI 110 LE
• a mindenhonnan gyönyörű, és pozitív értelemben nagyon francia Renault Megane Berline 1,6 Limited
• a brutális fogszabályzójánál csak típusnevében rettenetesebb, amúgy kiváló katona Suzuki SX4 S-Cross 1,0 GL+
• az autó amin mindig mosolyognom kell, és ez jó; valamint a Multipla utáni titkos sóvárgásomat is kielégíteni képes Fiat 500L Lounge, a szánalmas 1,4-es szívatójával
• és a Becsületes Nepper és minden trollkommentelő kedvence, a Honda Jazz Comfort, amiről tulajdonképpen semmilyen egyéb jelzős szerkezet nem jut eszembe

Van egy teóriám (az is lehet, hogy másé, csak annyira átéreztem, hogy magamévá tettem), miszerint olcsó autót olcsón kell venni. A fullextrás változatokat nem éri meg megvenni, mert a piac szemében attól még olcsó autó marad, így nagyobb a bukó eladáskor. Másrészt meg mert alapjaiban is egy olcsó autó marad, szóval olyan lesz, mint egy rommátuningolt régi Swift: biztos jól megy, lehet, még jól is néz ki, meg másnak nincs ilyen, de ugyanazért a pénzért már lenne alapból jobb is. Igaz, akkor az adott típusklubban nem a miénk lesz a legmenőbb, de valószínűleg ettől még jót fogunk tudni aludni. Ebből a szempontból a Rapid és az 500L kicsit messzebbről indultak, mert ők csak extrával teletömve élvezhetőek, messze a plakátár felett. Amikor piacra kerülnek, a vevők fejében viszont csak a plakátár lesz meg, meg a piacon lévő többi autó, aminél mi nem kérhetünk többet, ellenben ők sokkal kevesebbet adtak érte anno.

Hogy egy izgalmat kizárjak: a Škodát végül kiejtettem, egyrészt, mert egyáltalán nem fértem el benne hátul (fej nélkül, esetleg), másrészt, mert elvesztem a felszereltséglistában. Egyszerűen felbosszantott, hogy minden szart be kell pipálni. Összekonfigoltunk egy jónak tűnőt a kereskedővel, aztán beültem egy készletes autóba, és belémhasított a tudat, hogy ennek a kürtön kívül egy gomb sincs a kormányán, márpedig ilyenért mások nem nagyon szoktak plusz pénzt kérni. Tárolórekeszek felárért? Hát anyád! Őszintén megmondva frusztrált, hogy akkurátusan végig kell olvasni mind a kb. 80 tételt, és nagy részüket be is kell pipálni, folyamatosan izzadva a fejben elköltött plusz 20-50-70 ezrek miatt, amik súlyos százezrekké állnak össze a vonal alatt. Persze még így sem rossz ajánlat, 4,5 milla környékén így is megáll. De a fejemben ettől még zűr maradt, ráadásul hátul el sem fért, szóval több okból sem tudtam higgadt fejjel dönteni, anélkül, meg nem szeretek. Kizártam szegényt. Bocsi Rapid.

Maradt a Megane, aminél a flottásan-nem flottásan venni kérdés bosszantott rettentően (hülye módjára 3-400 ezerrel többért venni, vagy flottakedvezményre jogosult családtag nevére venni, cserébe évekig fizetni sokkal több casco-t), meg hogy akkor épp jól ment a szekér a Renault-nak, és pont nem volt nullás hitelajánlatuk, ami pedig vissza tudott volna hozni 2-300 ezret. Viszont ez az autó valami eszméletlenül gyönyörű, a csipalámpák elöl-hátul, a domborodó segge, mindene. A beltere is jó, ráadásul jó széles, ami jó dolog, minden autó könyökben szokott szűk lenni.

forrás: autoexpress.co.uk

Aztán maradt a Fiat 500L, amit nem tudok nem imádni, a hatalmas napfénytető meg akkor is >KELL!< ha amúgy bennem van a para, hogy egy panelparkolóban egyszer rajta landol egy lábas, vagy bármi más miatt megeszi a fene, és ha olyan kedve van, még a casco sem akarja majd kifizetni, mert nem számít szélvédőnek. Oké, hátul épp, hogy elférek, de ritkán ülök ott (inkább csak elvi, használhatósági kérdés miatt viszonyítottam mindent magamhoz), meg kárpótol a vidámság, a rengeteg üveg, a jópofa formák. Még ha a rózsaszín ködön át nem is tűnnek olyan sötétnek, mégis hatalmas feketepontok az olajzabáló, gyenge motor (és ez nem csak legenda, tényleg nagy arányban eszi az olajat az 1,4-es 95 lovas szívó), és a nem állítható magasságú első öv. Ezt soha, senkinek nem fogom tudni megbocsátani, főleg nem az NCAP-nak, akik szerint teljesen oké, ha egyedül a szabvány tesztbábút védi jól az öv, a többiek meg állítsák ehhez az ülésmagasságot, ne pedig az egyéb adottságaikhoz. Ja, és ugye ez is egy olcsó, 3,6-ról 4,6 millára felextrázott autó, még ha ez inkább elvi kérdés is.

És maradt még a selypes nevű SX4 S-Cross, ami elölről bizonyos szögekből tulajdonképpen nem is olyan csúnya, hátulról meg kimondottan vagány, japános forma. Belülről meg, ha ingerszegény is, de nem tudok belekötni, nekem tetszik ez a vonal, ráadásul tele van tömve mindenféle, nálam jó pontokat érő extrával. Oké, turbómotoros, de „ha meg kell baszódni, akkor meg kell baszódni”, és ha már downsizing, meg turbó, akkor legalább legyen japán. Na ez meg történetesen az, a motort ott is szerelik össze, egyben érkezik Esztergomba. A hazai gyártás szintén jó pont nálam. A versenyben lévő autók közül ez ad legnagyobb teret, a korán kiesett Rapid csomagtérben többet tud, de a fejemet ugye nem tudom oda dugni, meg igazából 400 liter felett nekem már mindegy mekkora, elég. Csak ne vicsorogna olyan lefóliáznivalóan (a függőleges rácsok feketítése szerintem már segítene a dolgon), meg ne lenne rajta ennyire idétlen gumiméret, amiből 50 ezer egy darab olyan, ami más autóra 30.

És hát ugye maradt a Jazz, ami elég jól felszerelt, a 4 versenyző közül az olcsóbbak közt van, mindezt ellensúlyozandó viszont a legkisebb is. Nem elégtelenül kicsi, sőt, tulajdonképpen mondhatom azt is, hogy pont elég nagy, de nem ígérem, hogy eközben nem fogok tikkelni egy kicsit. Cserébe fenntartásában is a legolcsóbb (pl. ezen van csak 15-ös kerék). Mindent összevetve (gumik, sarcok, biztosítások, fogyasztás spritmonitor.de alapján, szervizek, stb.) az én felhasználásom mellett kb. 1 millióval kevesebbe kerülne 10 év alatt, mint a Megane vagy az 500L, és kb. 400 ezerrel kevesebbe, mint az S-Cross. És akkor még nem számoltam az értéktartást, amivel szintén kicsivel a Suzuki, és sokkal a másik kettő előtt áll.

Jól látható, hogy sok a szubjektív érv (hogy lehet a Megane ennyire szép???), pedig most objektíven kellene nézni a dolgokat. Márpedig mi a legjobb az érzelmek kiölésére? Egy szép táblázat! :D

Egy kis magyarázat hozzá: raktam bele pár szubjektív dolgot is, mint pl. a megbízhatóságba vetett bizalom (#csakajapán), forma (Megane...), vagy a beltér minősége. Belekerültek a felszereltségek is, mert ebben volt legnagyobb különbség. Ami jó/van az 1, ami nincs, az 0. Ha valaminek nagyon fáj a hiánya, akkor -1, ha jobban csinálja, mint a többiek, akkor 2. Az ár (beleszámítva a hitelfeltételeket, tehát hogy mennyibe kerül végül nekem), nullrevízió, fenntartás, stb. az összköltségek oszlopban együtt versenyeznek, de a tisztánlátás kedvéért pontoztam költségekkel, és azok nélkül is.

Na lássuk:

Katt rá, nagyobb lesz!

Jó látszik, hogy az 500L csak a 2 masszív mínuszponttal tudott lemaradni az S-Cross mögött, a Jazz viszont a kedvező fenntartásával sem tudott feljönni ezek többiek mellé. Szegény Megane meg nem tud olyan szép lenni, amennyivel költségesebb, iszákosabb (nem sokkal, de mégis, pedig tetszett a klasszikus és lelkes 1,6 szívó), és rosszabbul pakolható, mint a többiek.

Most akkor tegye fel a kezét, aki ezek után meglepődik a döntésen, vettem egy S-Cross-ot. Ebből még az automata, vagy akár az 1,4-es (szintén turbós) is belefért volna, de erre a felhasználásra szívesebben adtam volna pénzt azért, hogy gép váltogasson helyettem, mint azért, hogy jobban menjen (és többet egyen). A négykerékhajtás felára sem vészes, de terepen nem járok (nem is oda való), kanyarvadászatra meg a puha futóműve miatt nem való, meg nem is erre kell, úgyhogy maradtam a kétkerekes verziónál. Végül a kézi váltó is maradt, és a metálfényről is lemondtam, (pedig értékelem, hogy vannak belőle valódi színek is), így egy évvel rövidebb hiteltörlesztés is elég lesz, amit segített az is, hogy lehetett választani a "kb. 2 hét múlva itt", és a "3 hónap múlva kerül gyártásba" opciók közül, amiből az utóbbit kértem, így tudtam bővíteni a kp-s keretet.

Szóval van egy khmm, szép, háztartásigép-fehér Suzuki SX4 S-Cross-om, 1 literes, 3 hengeres kávédarálóval. Egy hete van nálam. Azóta nyúzom városban, meg volt egy kicsit hosszabb családi kirándulás is, klímázással, babakocsival, csomagtérben pelenkázással, meg mindennel, ami kell, és nagyon nem sikerült megbánni a döntésemet. Tökéletesen azt hozza, amire vágytam, a kis turbómotor pedig még bejáratós üzemmódban is ellátja a feladatát, és tartalékok is vannak benne, nem érződik gyengébbnek, mint az elődje, az 1,8-as Daewoo. Egyszerűen jó használni ezt az autót, és kész. Nem vagyok nagy névadó, de Tejeszacskó lett a neve, mert fura formája van, fehér, és 1 literes...

Később majd lesz róla egy hosszabb írás is, egyelőre a sorozatnak vége, visszaadom a helyet a blogon a wankelezésnek ( :