Egy wankel-fertőzött naplója.

2017. április 02. 20:57 - wankel

P rendszám? Útvonalengedély? Hogyan mozgassak egy külföldi papíros autót?

avagy hogyan nem sikerült, aztán meg mégis, vizsga előtt bejáratni az RX-8-asomat

Hogyan lehet egy külföldi papíros autót mozgatni, egyszerű földi halandóként? Rövid leszek: csakis trélerrel.

Kaptam a jobbnál jobb tippeket itt is, ismerősöktől is, íme ezek, meg hogy miért bukta mind:

- ideiglenes útvonalengedély: ne kérjétek, hogy pontos jogi meghatározásokat hozzak, a lényeg, hogy lehet olyat kérni, amivel a vizsgahelyre el lehet jutni, illetve létezik 3 naposban is. Igen ám, de csak olyan autó kapja meg, amelynek már volt magyar műszakija, csak épp lejárt. Erre van kitalálva, egy Magyarországon gyakorlatilag nem létező, hazai forgalmi engedéllyel soha nem rendelkezett autóra ezt nem adják ki (lássuk be, jogosan). Pedig milyen jól hangzott volna, amikor megállít a rendőr rendszám nélkül, hogy

"hát én csak épp a vizsgaállomásra mentem, jajj, basszus, hát eltájolt a navi... hát jó, egy olyan 300 km-rel, dehát 2017-ben itt tart a technológia, tehetek én róla kéremtisztelettel?"

l_6759.jpg

- P rendszám: semmilyen papír nem kell az autóhoz, P rendszám felpattint, irány a nagyvilág. Egy időben pörgött a P rendszám bérlés, ma is találni ilyen hirdetéseket, de ez "nem kimondottan" legális. P rendszáma csak vállalkozásnak lehet, indokolt esetben, továbbadni csak a munkavállalójuk részére szabad, autó mozgatás céljából. Mit jelent ez? A cég munkavállalójává kell válni. Ezt régebben egy kamu megbízási szerződéssel megoldották, ami egy felületes rendőri ellenőrzés során akár elég is lehetett, de mióta külön utaznak ezekre a rendszámokra, én azért fosnék ettől. Nyilván bejelenthetnének rendesen is akár, de mivel amúgy is van munkaviszonyom, az adóbevallást jócskán megkavarná, azzal meg kinek van kedve szopni?

Gondoltam oké, keresek valakit, akinek van P rendszáma, és beültetem magam mellé. Naja, de csak az vezetheti, akire szól a rendszám, nem adhatja át a volánt. Ez is bukta. Végigjártam pár neppertelepet, a legalját is, hátha van megoldás, de ők sem tudtak segíteni. Mondjuk lehet az a baj, hogy ingben mentem, melegítőnaciban, aranyfuksszal biztos hamarabb lett volna megoldás.

Ezt pont ma, a poszt keletkezésének napján meséltem a garázsszomszédomnak, aszongya, miért nem nekem szóltál?! Napasztmek. A fia munkahelyén van P tábla, jogosult használni, nyilván csak ő vezethetett volna, de ő gondolom örömmel meg is tette volna ezt. Na mindegy, már nem aktuális, de jön még kutyára úthenger!

- másik autó rendszámának felpattintása: nem ragoznám túl, úgy megkúrnak, mint az ipariáram, aztán nem csak a rendőrségen, de még a rács mögött is meganalizálnak. Igaz, hogy 8 éves vezetési pályafutásom alatt eddig csak egyszer igazoltattak, az is az osztrák határ előtt volt, egy lemezelt furgonnal, hajnal fél 1-kor, azon csodálkoztam volna, ha nem állítanak meg, de azért csak paráztam volna. Az autó egy határvárosban épült, ami annyit jelent, hogy 5 arra járó autóból 4 rendőr vagy határőr... hát, nem vállaltam be.

- zárt pálya: nagyon jó lenne, de NINCS, konkrétan nincs a környéken semmi ilyen. A helyi tömegközlekedési vállalatnál próbáltam érdeklődni, lévén többszörös rokoni kapcsolatom is van ott, de nem engedélyezték, hogy a telepükön körözzek. Ejj, pedig de jó lett volna az a kilométeres aszfaltkarika...

telep.png

A tömegközlekedési telep az utolsó pillanatig játszott, csak akkor derült ki, hogy nem engedik. Tréler ígyis-úgyis kellett volna, így viszont nem oda, hanem közvetlenül a honosító céghez vittük. Nadeámhéé! Ott van egy parkoló az út mellett. Az meg magánterület!

Tyűhűű, akkor autózunk!!! Na persze, hogy ezzel a lendülettel le is fojtottam. Újra már nem indult, mert rendesen bemelegítettem előtte a motort. (Bejáratós ugye, melegen nem indul, ami állítólag normális, bár egy páran építettek már melegen is jól induló motort). Hát jó. Akkor menjünk haza.

Útközben bementem a Tesco-ba müzliért, meg egy elsősegélycsomagért, a Mazdában lévő, '99-ben, tehát az autó gyártása előtt 4, forgalomba helyezése előtt 5 évvel lejárt BMW-s doboz helyett. Ez csak arra volt jó persze, hogy közben hűljön a motor, mert végig ott ugrált az ördög a bal vállalom, hogyaszongya:

"Menj vissza! Menj vissza! Nem lehetsz gyík, menj már vissza!". Hát jó. Elnéztem jobbra... bazzeg, hová lett az angyal? Muszáj volt visszamennem.

A kis parkolóban egy békés 3 km-t beleraktam a gépbe, hátha elég valamire. Mivel a városom béli NKH kifejezetten keménynek számít, egy messzebbi, meg mellékesen puhábbnak tartott várost céloztunk meg a vizsgával, ahol talán nem genyóznak, ha nem indul be melegen, meg ugye addig be is járatódik valamennyire (ide már a honosító cég vinné, saját P táblával). img_2114.JPG

Csütörtökön viszont rácsodálkoztam, hogy helyben kértek időpontot, mert állítólag jó az autó! Ennyit ért volna ez a 3 km andalgás? Mondjuk eddig se sokon múlott az indulás, de azért leginkábbis nem indult melegen. Kíváncsi voltam, másnap be is mentem hozzájuk. Mint kiderült, nem próbálták melegen, hidegen viszont pöccre indult, úgyhogy kimentem az udvarra, hogy utána járjak a dolognak.

Éééééssss...? Hagytam üzemmelegre beállni a motort, majd leállítottam. Na lássuk! Forgat-forgat-forgat-ilyenkordelassantelnekamásodpercek-forgat-tepteröpp-wrööüümmmm-brrrrrr. Győzelem!

Ugyanezt eljátszottam még kétszer, azaz összesen háromszor egymás után, meg a videó alapján meg is mértem, 6 mp alatt indul. Nem kevés, de határozottan biztató, hogy 3,3 km-en ennyit javult a helyzet, tehát valószínűleg lesz még jobb is. Ja igen, videó: a blog fészerén megnézhető ( ;

Most már csak egy dolog miatt aggódok, ez pedig a károsanyag-kibocsátás. A katalizátor jó, a motor is elvileg, viszont az a tény, hogy a full premixhez javasolt 4 deci 2T olaj / teletank benzin helyett jelenleg 1 liter olaj / szűk tank benzin van benne, valószínűleg nem javít a füst mocsoktartalmán. Kedden csinálunk egy tét nélküli műszaki vizsgát, aztán ha átment (csak'tán...), pénteken ugyanez élesben. Csúnya lenne, ha elhasalna, tekintve, hogy milyen kivágott katalizátoros, kittből újraépített romokat tolnak át.

Ez már a célegyenes előtti visszafordító, remélhetőleg nem pördülünk ki.

Kedden röviden beszámolok, mi volt.  <- megtörtént, katt oda

Plusz egy üzenet: Srác! Ha netán idetévedsz, szépen megkérlek, ne legyél barom! Gyönyörű az autód, látom nagyon friss rajta a rendszám, meg hídra felfelé is gyönyörűen csapta a seggét (tudom, """véletlen megcsúszott"""), de lefelé, amikor bringás volt melletted, akkor talán nem kellett volna rásedrinteni. Szépen fogtad, maradt is hely, de mivan, ha megfogja a csatornafedél? Meg utána az az előzés is kár volt, bármilyen szépen is szólt közben a vas. Vigyázz rá, ritka gép. Az életed, meg a másoké, meg még ritkább. Biztos jólesett amit csináltál, de ezt nem forgalomban kéne. Remélem összefutunk valahol, közelebbről is megnézném a verdád, csak ne törd össze addig.

img_2196.JPG

14 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wankel.blog.hu/api/trackback/id/tr6712388251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Burgermeister 2017.04.03. 17:53:18

nem indul ez a gépezet nehezen?

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.04.03. 19:59:44

@Burgermeister: de, melegen még nehezen indul, de ez elvileg rohamosan javulni fog. Ha abból indulok ki, hogy egyáltalán nem indultmelegen, akkor ez már rohamos javulás.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.04.03. 21:34:49

@EqueS: Roland volt a jövő reménysége, csak kiment a kengurukhoz. Amúgy ezt a videót megnéztem még mindennek az elején, és iszonyatosan felkúrt, mert félinformációk vannak csak benne, nem hagyták kibontakozni a srácot. Így inkább félrevezető, mint informatív.

@Jarrekstar: mi nincs! Akkor meg pláne vigyázni kéne rá.

EqueS 2017.04.03. 22:26:08

@wankel:
Ami lejött belőle
- leállításnál előbb a "benzincsapot" kell elzárni és meg kell várni míg magától kezd megemelkedni a fordulat a benzintől elszegényedő keverék miatt és ekkor kell leállítani a mazdarxnyolcsluszkulcsal :)

Így elkerülhető, hogy a ̶h̶e̶n̶g̶e̶r̶ izé kocka alján ne gyűljön össze a benya tó,
ez hideg motornál jelentősebb, mert nagy a belső felület ami nehezebben melegszik át egyenletesen mindenhol ebből kifolyólag akarom mondani lefolyóilag sok benzin gyűlik össze alul

- a gyári olajat ne, mert ragad mint a csiriz

- az olajszint meg fél és tele között legyen, mert így elkerülhető, hogy luftot szívjon a húzósabb kanyarokban

szivattyú típusa válogatja, de némelyiknek elég egy kis levegő, hogy összeomoljon a kenés, mikor egyenesbe kerülsz beszívja az olajat újból , de a már bent lévő levegőt míg nem dolgozza teljesen addig olyan habos-babos cucc jön csak

A konklúzió, felkel szerelned valami motor előmelegítővel, így induláskor már egy 80°C-os verda vár reggelente, az olajat meg kitapasztalod mennyi kilométer a félig.

Krisztina Szabovik 2017.04.03. 22:39:14

@Jarrekstar: egy német oldalon,egy japán autó,szegedi tulaj aki hunglisűl ír.(fonetikus angolt használ):)))

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.04.03. 22:44:54

@EqueS: na ezért mondom, hogy felületes a videó.

- az első pontot vitatják sokan, teszem ezt én is. Ha valakinél létszükséglet, hogy gyakran állítsa le hidegen, akkor jól jöhet, de arra meg nem RX-et kell venni szerintem. Ha jó a gyújtás, meg az önindító, akkor elég pár perc járatás, utána leállíthatod, következő alkalommal simán be fog indulni, nem floodol.

- Az olajnál nem tudom értelmezni, hogy "ragad." Van jobb olaj, mint a gyári, ez amúgy bonyolult kérdés, szerencsére a külföldi fórumokban már elég jól körbejárták. Ha érdekel bővebben, itt van magyarítva: wankel.blog.hu/2017/02/22/olaj_1x1

- az olajszint az abszolút így van.
Az enyém mondjuk nem eszi az olajat, mivel full premixes, magyarul nem a motorolajat fröcsköli az égéstérbe, hanem a benzinből kap erre kitalált, jó minőségű 2T olajat. A közeljövőben viszont sohn adapteresre lesz alakítva, de a lényeg, hogy azzal sem fogyaszt a motorolajból (ezt szintén a közeljövőben egy kis informálós cikkben majd összeszedem, hogy melyik olajzási megoldás mit tud, és mi a jó/rossz oldala).

A hidegindítás amúgy nyilván nem használ a motornak, de ha utána hagyják bemelegedni, nem lesz baja. Ha elvárás lenne, hogy reggel beleülök, aztán mehessek is, és ezt akár télen is megtehessem, akkor lehet még el is gondolkodnék az előmelegítőn, de erre a célra szerencsére van egy unalmas otto motoros autóm ( :

dhrbikes 2017.04.03. 23:58:25

Jó gép, melegen nem indul, keverékkel megy, éppen átcsusszan a vizsgán :) nem csodálkozom, ha valaki kiqrja ezt a motort belőle és rak bele valami használhatót

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.04.04. 06:41:51

@dhrbikes: látod, te is felületesen ítélkezel. Tény, hogy a wankel motor nem jó mindenre és mindenkinek, de amire való arra jó. És ne felejtsd el, hogy egy bejáratós gépről beszélünk. A melegindítási gond emiatt van.

dhrbikes 2017.04.04. 07:40:59

@wankel: mint autó tetszik, csak a motorja nem. Amúgy P rendszám bérlésekor a normálisak bejelentenek, adnak is papírt a nav rendszeréből, hogy ne legyen gond. Az adóbevallásban sokat nem számít, össze kell adni két számot, de legalább autózhattál volna 1-200 km-t.

Srác9 2017.04.04. 10:05:12

Minden tiszteletem aki wankel motoros autót vásárol. Soha nem merném bevállalni.

nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk 2017.04.04. 13:18:03

Kíváncsi leszek arra, hogy igazak-e a kacsák a turbós wankel utódról. Szerintem nem nagyon lehet a modern kor általános használati igényeinek és az emissziónak megfeleltetni, hiába a meseszép lóerőszám a kis ccm-ből.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.04.04. 21:04:10

@Srác9: annyira nem vészes a történet, bár az autókhoz valamicskét értőkből kb. hasonló reakciót vált ki egy ilyen gép, mintha egy "szeretek szopni" feliratos pólót viselném. De azért ennél lehet a jó végén is állni (( :

@nikkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkkk: őszintén megmondva én is baromi kíváncsi vagyok. Szerintem valami hibrid rendszerben lehet létjogosultsága, önmagában viszont nagy falat utcakompatibilissé, illetve bolondbaráttá tenni. Bár a mai kis turbósok sem kompatibilisek az átlag felhasználókkal (hidegen pörgetés, melegen leállítás, stb), szóval lassan mindegy lesz, a többi új motor sem sokkal lesz különb e téren.
Egy wankel-fertőzött naplója.
süti beállítások módosítása