Egy wankel-fertőzött naplója.

2017. február 10. 21:21 - wankel

„Csak kár, hogy wankel motor van benne…”

Kezdők ide! – Wankeles alapinformációk 1. rész

A tulajokon kívül nagyjából kétféle ember van: az egyik még sosem hallott a Mazda RX-8-ról, a másiknak meg ez az alaptézise. Rossz híre van a Renesis motornak, amire valahol rá is szolgált, lévén az autók kb. 50%-a esett át motorcserén 150 ezer kilométer előtt, másfelől viszont nem (csak) ő tehet róla.

mazda-rx-8-2003-1024-a8.jpg

Node miért is mentek ezek gyorsan tönkre?

  1. kereskedői, szervizes hozzá nem értés
  2. hiányos gyártói tájékoztatás a wankel apró nyűgjeiről, ebből eredően nem megfelelő használat
  3. olajhiány
  4. túl hosszú olajcsere periódus
  5. gyártói hibák, tévutak az első évjáratoknál, élettartamot rontó környezetvédelmi „fejlesztések”
  6. valós, wankelségből eredő problémák

Amikor az első motorok elkezdtek tönkremenni 2004-2005-ben, nagy hírverése lett, hogy 50 ezer km-t sem bírnak. Persze voltak tényleg hibás motorok, pl. amiatt, hogy az első szoftver kevés olajat fecskendeztetett a kamrákba, így gyorsan koptak az alkatrészek, de nagyobb részt a kereskedői hozzá nem értés volt az, ami miatt egy kis hibát (pl. gyújtótekercsek) is motorhibának nyilvánítottak, és cserével orvosoltak. Tetézte ezt, hogy a cseremotorok sokszor gyárilag felújított, de – valami japánokra nem jellemző slendriánság – okán rosszul sikerült motorok voltak, így néha rosszabb került be, mint amit kivettek.

Ijesztgetésül nézzük, milyen hibák lehetnek egy használt Renesis wankel motorral:

  • koromlerakódás, ami felgyorsítja az él és oldaltömítések kopását, kompresszió vesztést okozva (megfelelő olaj használata, illetve a full premix vagy sohn adapter minimalizálja a jelenséget, erre egy későbbi posztban visszatérünk)
  • a túlzott hőképződéstől vetemedhetnek a rotorházak, ami a tömítések kopását okozhatja (hibás hűtőrendszernél, vagy tartós extrém használatnál fordulhat elő)
  • túlzott kipufogó hőképződés, amitől az oldaltömítések rugói annyira elvetemedhetnek, hogy a tömítést kilökik a helyéről, ami aztán pusztít, amit ér (feltöltött, vagy folyamatos pályahasználatnak kitett motoroknál jelentkezhet)
  • benzinpumpa hiba, vagy folyamatosan nagy oldalerők alacsony üzemanyag szinttel kombinálva terhelés alatti benzinhiányt okozhatnak, ami rossz gyújtáshoz, robbanásokhoz, és a tömítések töréséhez vezethet (főleg régi RX-8-aknál fordulhat elő, amikben még nem volt pumpa csere)
  • katalizátor hiba: talán még a motorhibánál is gyakoribb, és főleg a gyújtáscsere szükségességének alulbecsléséből ered. A gond az, hogy az eltömődött katalizátor kis kiterjedésű, magas hőterhelést okoz, ami az olaj viszkozitás csökkenéséhez, és a tömítések sérüléséhez vezethet
  • eltömődött olajvezetékek, vagy alacsony nívó miatti olaj befecskendezési hiány: fokozott él és oldaltömítés kopás, túlmelegedés, amelyek kopásból eredő kompresszió vesztéshez, és változatosan katasztrofális hibákhoz vezethetnek
  • főtengelycsapágy kopás, amit több dolog okozhat, de nagyrészt kivédhetőek: alacsony viszkozitású olaj, thermal pellet megragadása nyitott állapotban (cserélhető állandóan zártra, így hidegen is ugyanannyi olajat kap a motor, mint melegen), olajtermosztát cseréje alacsonyabb hőmérsékleten nyitóra (főleg rendszeres magas terhelésnél érdemes)

Ezek a főbb hibák, amelyek ijesztőek lehetnek, de minél inkább felkészülünk rájuk, ellenük fejben (és bankszámlán), annál kevésbé azok. Egy használt motor lutri, de ha már felújíttattuk, rendes karbantartással, és pár trükkel a fenti hibák többsége kivédhető. Soknak tűnhet a macera, de ez minden sportkocsival együtt jár, nem gyújtást, hanem valami mást kell gyakran cserélned. Innen nézve a Mazda RX-8 és a Renesis annyira nem is rossz konstrukció, újonnan, 8-10 millióért ráadásul senki más nem adott valódi sportautó élményt (4 üléssel!), még ha az evvel járó fájdalmakra nem is voltak felkészülve a tulajok (nomeg a márkaszervizek sem). A legjobb viszont az, hogy manapság 2-3 milláért megkaphatsz, vagy összerakhatsz egy ilyent, és a tudásbázis is összeállt már ahhoz, hogy ne legyen rémálom az üzemeltetése.

A szervizek (1-2 kivétellel) persze most sem értenek hozzá, ez nem egy olyan autó, aminél megúszhatod azt, hogy valamelyest konyítanod is kelljen hozzá, de ez egy hobbi, szerelem, ettől csak erősebb lesz a kötődés. Mint mikor a csajoddal beszélgetsz, és tényleg érdekel is mit mond. Lehet csak úgy csinálni, de az hosszabb távon katasztrófához vezet, aztán nézel bambán, hogy mi volt a baj. Na wankelezni pont ilyen.

love-clipart-clip-art-love-clipart.png

A következő rész témái:

De ez eszi az olajat, nem? / Meg ezt nem lehet hidegen leállítani, mert tönkremegy! / Hűtés-hűtés-hűtés!

A poszt alapja több fórum, és a klubtagoktól gyűjtött információk, de legfőképp a New and potential owners start here fórumtopik, aminek nyomvonalán, de nem 1:1-es fordításából épül fel ez a posztsorozat is. Ha a további részei is érdekelnek, katt a kis csengőre a felső sarokban, vagy kövess a Fészeren ( ;

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://wankel.blog.hu/api/trackback/id/tr3012247822

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2017.02.11. 09:55:59

Szép dolog a wankel, de ez egy sport motor...sose fog tartós lenni
100ekm után javítani kell így vagy úgy
Sajnos ez van.
Nincs meg a hétköznapi költségű technológia hogy 200-400ekm-ert kb gond nélkül kibírjon.
Az kevesebb alkatrész sajnos gyorsabb és jobban megy tönre mint a sok

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.11. 10:01:43

@kuki123: ez így van, ez egy kihegyezett sportmotor, nem egy napi nyúzós.

Ckerti 2017.02.11. 10:14:17

Gratula, megvan a 15 perc hírneved! :-)
Mindenesetre a Wankel nem egy rossz gondolat, de még nincsen meg a tartós, tökéletes megoldás a problémáira.
Talán ha nem csak a Mazda fejlesztené hanem mások is, könnyebben jönne az áttörés.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.11. 10:25:49

@Ckerti: köszi , igen, a mindenkinek kijáró 15 perc ( :

Na ja, ha evvel is annyit foglalkoztak volna, mint az otto motorokkal, akkor mindenféle korlátozás nélkül tudná ugyanazt. De ez ugye a "mi lett volna ha" kategóriája. A valóság meg ugye az, hogy némi korlátozással, egy adott felhasználási körülményre nagyon jó, minden másra meg nem annyira.

Chabs 2017.02.11. 11:43:04

Nem egy city car az biztos de minden masra jobb mint barmi mas :D Le nem tudod vakarni az arcodrol a vigyort, megunhatatlan, wankelezni egy eleterzes:)

Szzzz 2017.02.11. 12:57:01

Nem az a baj vele, hogy 100ezrenként rámegy még egy millió, hanem hogy egy béna autó.
Hanem hogy a csiribiri kivagyi hülyéknek készítették eredendően, nesze paraszt, olcsó sportautó, amivel a gyereket is el tudod vinni az oviba.
Tettek bele két felesleges ülést, és két felesleges bohócajtót, mert hát ez egy csóró ember sportkocsija, neki meg számít a kamupraktikum, mert nem tud tartani mellé rendes autót.
Üresen több mint ezerháromszáz kiló, legalább másfél mázsával nehezebb, minta ami egy ilyen kaliberű autónál elfogadható lenne... Nehéz, mint a trágya. Kortárs Ford Focusnál nehezebb. Ezt mégis hogy képzelték?
Ezért kellett a pillekönnyű wankelmotor? Hogy a megnyert helyet kiönthessék ólommal?
Egy mázsával nehezebb, mint a Honda S2000, pedig abban egy kétszer akkora blokk van, ráadásul a kabrió kasztniba eleve több vasat kell tenni...

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.11. 14:49:52

@Szzzz: jólvan, nem tetszhet mindenkinek. De mutass nekem olyan autót, amit családdal együtt is tudok használni, megkapom 2-2,5 milláért, és nem csak elvben létezik, hanem meg is lehet venni. Ja és rwd, sperrel, nem csak valami túlmotorizált közlekedőedény sport felirattal.

Burgermeister 2017.02.11. 16:22:18

1re inkább akarok egy ilyet!:)

Chabs 2017.02.11. 17:01:10

@Burgermeister: csiribiriknek keszult, bena, nehez mint a tragya, kamupraktikum :D

greenkeeper 2017.02.11. 17:25:03

Jól írtad kedves barátom, valóban sok a macera ezzel a motorral, ezért is van az hogy egy
réteget érdekel és hajlandó elfogadni a hibáit is
A maradék meg használja a hagyományos motorokat. Engem inkább az érdekelne a nagy
autókonszernek miért nem látnak fantáziát a wankelben?

Chabs 2017.02.11. 18:21:55

@greenkeeper: szia ha koveted a wankelra vonatkozo karbantartasi es hasznalati eloirasokat akkor nincs macera. az igaz hogy nem fogsz felmillio kilometert beletenni de amig tart addig millioszor megbizhatobb mint egy dugos motor. sokat fogyaszt? kb mint a hasonlo teljesitmenyu dugos kocsik. eszi az olajat? igen, termeszetenel fogva, ez teljesen normalis. nehez mint a tragya? igen kicsit nehezebb mint egy elise de sokkal konnyebb mint egy m3 vagy 350z. Szarra van merevitve, bukocsovek nelkul viheted palyara. not enaf power? lehetne tobb is de kanyargos utakon nincs ellenfele, a stig ugyanazt a koridot mente vele mint a tobb mint 100loval erosebb e46 m3-al. kamupraktikum? a nagy lofaszt!!! hatul ket gyerek kiralyi kenyelemben utaznak mogotted es eddig felnottek sem panaszkodtak, inkabb velem egyutt elveztek a wankel gyonyoru vonyitasat, a 9000-es fordulathoz erkezve elhangzo beep-et, az istencsaszar kanyarstabilitast, meg azt a kulonleges wankelsegbol fakado erzest amit dugos auto nem tud adni, legyen barmilyen eros, fasza es draga. jo daily driver-e az rx8? igen is meg nem is:) elethelyzettol fugg, en minden nap rexezek de rovid tavokra, gyereket oviba vinni, varosi dugozasra van egy 23eves honda civic-em. 1.5 szivobenzines automata. a rex hosszabb utakra valo, be kell hogy melegedjen, pirosba kell forgatni, ha nem hajtod szet megsertodik:) ennyi. tankolasnal premixeld, ez jot tesz a motornak. 2t olajat ontesz a benzinhez. macera??:D nekem nem... olajszintet csekkolj minden 2. tankolasnal. lehet csak havonta kell utantolteni de jo ha kepben vagy. hasznalattol fugg az olajfogyasztas. gyergyakat/trafo/kabelek csereld idoben, olajcsere 5000km/felevente. ha kicsit is autobuzi vagy es imadsz vezetni, probald ki

Szzzz 2017.02.11. 22:49:37

@wankel:
Csak sajnos nem igaz, hogy tudod használni a családdal.
De ebből a szempontból az S2000 is ugyanígy rettentő praktikus, hiszen nincs teteje, ezért ha ledöntöm az anyósülést, akkor be tudom tenni a betonkverőt...

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.11. 22:54:15

@Szzzz: győzz már meg kérlek, hogy jobban ismered az igényeimet, mint én. Köszi! ( ;

kamor2233 2017.02.12. 07:06:48

Ez egy rakás szar! Már az volt amikor legyártották. Ki az a barom aki egy kis életérzésért motort cseréltet 100 ezer után? Tudom hülyék mindig vannak akiket csak az érdekel hogy valami sportkocsiféle szarban ülhessenek aztán meg rohad a garázsban mert másra nincs pénz. Bezúzni az összeset mielőtt még vétlen embereket tesz anyagilag tönkre. Legalább garanciába cserélték ezeket a hulladék motorokat?

elemes 2017.02.12. 07:11:23

"Hiba történt a komment elküldése során, kérjük, próbáld meg újra!

A hozzászólás elküldése sikerült."

Most akkor melyik...?

elemes 2017.02.12. 07:14:11

Az olajcsere-periódust pont annyira kell elhinni, mint a fogyasztási meg emissziós adatokat (dugattyús motoroknál is).

Vannak olyan speciális üzemi körülmények és beállítások, amikor sikerül elérni a marketingesek által kitűzött értéket. De valójában a gyakorlatban sose.

Tehát ha szeretnéd tönkretenni a motort a garanciális idő után nem sokkal, akkor hidd el, amit (például) az olajcseréről mondanak.

kamor2233 2017.02.12. 07:16:05

@Chabs: "amig tart addig millioszor megbizhatobb mint egy dugos motor" "olajszintet csekkolj minden 2. tankolasnal" "olajcsere 5000km" Ezek tényleg egy megbízható autó ismérvei. Használd egészséggel ha neked tetszik de ilyen baromságot ne írjál már hogy megbízható! Ez a szó nem szerepel ennél az autónál. Hogyan menne már el többet mint egy normál dugattyús? Pont az a baj hogy 100 ezret sem megy némelyik!

2017.02.12. 08:53:07

@greenkeeper: "Engem inkább az érdekelne a nagy autókonszernek miért nem látnak fantáziát a wankelben?"

Hát miután lassan 100 éves történelme van már a wankel motornak, szvsz azért nem foglalkozott vele egy autógyár se komolyabban, mert igazából nincsenek ütős érvek a fejlesztése mellett. A wankel a belsőégésű motor párhuzamos dimenziója, de ugyanolyan evolúciós zsákutca, mint a hagyományos dugattyús motor. Nem jobb, nem megbízhatóbb, nem környezetbarátabb, egyszerűen csak MÁS, és mai szemmel KÜLÖNLEGES, aminek van marketing értéke, szvsz ez tartja életben. A valóság pedig az, hogy időről időre előkerül a fiók aljáról, kicsit leporolják, pöszmötölnek valamit rajta, aztán rájönnek, még mindig nem tudják a jövő erőforrásává varázsolni, és megy is vissza a fiók aljára.

Szzzz 2017.02.12. 10:10:52

@wankel: Én az én igényeimről ítam, másé nem izgat

Chabs 2017.02.12. 10:29:23

@Géza Somogyi:
szia egy rx8 motor felujitas arat sok ,barom' elkolti ,szazezer' km alatt a mai modern dugos autoknal javitasokra. Amugy szerinted az ,anyagilag meg-e eri' szempont annak aki rx8-at vagy egyeb sportautot vesz? Melyik rx8 tulaj megy kulonbozo autos forumokra fikazni? Mindenki mas szempontok alapjan valaszt maganak kocsit. Vegyel magadnak egy priust-t es legyel vele boldog haver

kamor2233 2017.02.12. 11:39:09

@Chabs: Attól ez még egy ócska konstrukció marad akármit mondasz a lényegen nem változtat. Nézz utána mi a vélemény erről a szarról!

Chabs 2017.02.12. 13:19:40

@Géza Somogyi: A tulajok velemenye kulonbozik az rx8-at nem ismero de kopkodo trollok velemenyetol:)

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.12. 17:11:36

@Szzzz: a te igényeid alapján barmoztas le a vásárlóit. Gratulálok.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.12. 18:23:34

@Géza Somogyi: ne a hétköznapi használós autók kispolgári értékrendszerével értékeld (no offense, nekem is van hétköznapi használós autóm, amit kispolgári értékrendszer mentén választottam), hanem sporteszköz mércével. Ha az éves 5-10e km-es hobbihasználat - és ez alatt rendes veretést is érthetsz - mellett elmegy 100e km-t, az azért nem rossz, nem?

De ha a 100e km-en vagy felakadva, akkor ez nem a te autód. De attól még nem szar, csak másra való.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.12. 18:27:13

@Jankove: / @greenkeeper: "Engem inkább az érdekelne a nagy autókonszernek miért nem látnak fantáziát a wankelben?"

mert van egy út, amin elindultak, és semmi nem kényszeríti őket, hogy letérjenek róla (legalábbis ebbe az irányban nem, hisz most épp a villany felé vannak kényszerítve, aminek bármily meglepő, én nagyonis örülök). És teljesen igazuk van, csinálnak valamit, "jól" csinálják, otthon vannak benne, nem költenek másra.

Részemről viszont ezért respekt a Mazdának, mert kis gyártó létükre ilyennel is foglalkoznak.

Nebelraser 2017.02.14. 20:19:08

RX-8-at hajtok 2003 novembere óta. Most tartok 160 ezer km-nél. Minden alkatrész eredeti a kocsin, kivéve a gyújtótrafókat, olaj- és levegőszűrőt, első fékbetéteket és a gumikat. A motort sem kellett még felújítani. Az utóbbi néhány évben napi 70 km megy bele, mert ezzel járok munkába. Szóval nekem eddig teljesen megbízható volt.

Chabs 2017.02.15. 10:12:03

@Nebelraser: Mi a hosszu elet titka? Meselj :)

Nebelraser 2017.02.15. 16:52:18

Nem tudom... talán rendszeres karbantartás, de könnyen lehet, hogy szerencse is :) (remélhetőleg most nem kiabáltam el)
Semmi különöset nem csináltam vele, 8000 km-enként olajcsere (szintetikus Amsoil 5W-30) és 1,8 dl Idemitsu premix minden tank benzinhez. A gyújtás D585 Yukon trafókra lett cserélve. Ennyi.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.15. 20:27:11

@Nebelraser: hű, még egy kicsi, és te leszel az élő példa a sosem látott, de gyakran emlegetett "amúgy akár 250 ezer km is elmegy" esetére (( : Ha meglesz, szólj kérlek, egyfelől örömmel töltene el, másrészt szívesen lennék az első médium aki létező 250e km-es motorról tudósít ( :

Az Amsoil olaj viszont ahogy nézem egy "sima" full szintetikus, ami érdekes, tekintve hogy a Mazda ugye ásványit ajánl. Illetve a mennyiségből ítélve rész premixen megy, nem fullra alakított a motor, mégsem kormolt még le.

Nebelraser 2017.02.15. 21:41:30

Hát, azért azt őszintén szólva kétlem, hogy 250 ezret elmenne a motor. Nem mintha most gondjaim lennének, de az még nagyon messze van, addig meg akármi is történhet.
Valóban rész-premixet használok. Hogy mennyire kormolt a motor, nem tudom - lehet, hogy nagyon, de ez akkor hamar kiderül majd.
A múltkor megpróbáltam egy olcsó endoszkóppal bekukkantani a gyertyalyukon, de nem volt elég éles a kép (ahogy mondtam, elég vacak endoszkópról van szó). Viszont úgy tűnik, láttam kormot :(
A legjobb lett volna valószínűleg már az elején Sohn adaptert beszerelni és a MOP-ot Idemitsu-val etetni... de most már ez szerintem túl késő.

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.16. 11:26:21

@Nebelraser: szerintem 160 e km azért mindenképpen sikeres a műfajban, gyári olajzás mellett. Lassan úgyis eljön egy tömítésszett csere ideje (bár ha itthon szervizelteted, lehet addig jó, még nem nyúl hozzá senki), aztán ha nincs nagy kopás a vasakon, akkor egy kikormolás után mehet rá a sohn.

Chabs 2017.02.16. 14:31:35

@wankel: ezek szerint a napi redline + idemitsu premix combo mellett is kormosodik vagy az elobbi nem volt meg rendszeresen?

Nebelraser 2017.02.28. 03:12:25

Azért van a jelek szerint jónéhány, ami elment már 250 ezer km-t. Itt egy példa: www.rx8club.com/rx-8-discussion-3/100-000-mile-club-158709/page14/#post4773928

Na és akkor itt van ez is: www.rx8club.com/rx-8-discussion-3/200000-mile-club-210536/

Szóval nem reménytelen a dolog :)

wankel · http://wankel.blog.hu 2017.02.28. 20:03:09

@Nebelraser: nyilván lehetséges, de azért szeretnék egyet élőben is látni :D

János Bereczk 2022.01.01. 17:06:22

Csak az a kár, hogy WAN-KELL!
Nem is tudom hol kezdjem, talán a XVII, századnál, amikor a wankel motor még tűzoltó vízszivattyú volt!
Aztán ott kellene folytatni, hogy élt két szélhámos, azaz három, Strasznov Ignác, Trebesics Linkoln és Félix Wankel, akinek a huncutsága megengedett, hisz Ő a II. világháború eszes embere volt, ahelyett hogy lövészárokban elmélkedett volna, kitalálta a wankel motort, mindössze egyetlen probléma volt, ez nem olyan mint a dugattyús motor, ahol az excentrikus csapkiállás nagy és némi átalakítással, két gyertyával, akár motor is lehetne!!!!!
Hogy a wankel motor működik(?), az a Mazdának köszönhető, de miért? Az autógyár a csődtől menekült, tudta mit csinál, hisz egy új, még ha működésképtelen, kellő reklámmal, sok balekot be tud csapni, még Adolf Hitlert is, mert ahogy körülírta kidomborítva minden előnyét, sokan azt hitték hátránya talán nincs is. Azt szerintem nem is sejtették, ilyen sokáig elbohóckodhatnak vele, hisz van egy igen fontos előnye, sarokba szorította az autóipart, hogy ne fejlődhessen, ugyanis, ha valaki forgódugattyús motort találna ki, azt már nem lehet, mert le van szabadalmaztatva, vagy a III, szintre kell emelni, ez valami olyasmit jelent, hogy nélkülük semmit!!!!!!
Érdekessége a dolgnak, hogy még ma is istenítik persze azok akik nem értenek hozzá, majd az elektromos autó kiváltja ezt az érdeklődést, ugye, ha jól sejtem harmadik nekifutásra!!! Az elektromos hajtás sokféle igényt tud kielégíteni, az autóipart, a repülést, bár ebben fekete folt lett Pécs mellett, amikor két berepülő pilóta életét vesztette, ugyanis még 1-2 liter benzinnel 100% a motor teljesítménye, de lemerült akksival csak kényszerleszállást lehet végrehajtani, irány korrekcióra nincs lehetőség!!!!
Vannak persze más motorok is, Amerikában az X mini, Svájcban a kisgömböc, Magyarországon a Nagy féle rotormotor, vagy egy másik Nagy féle gömbmotor, vagy az FDRM motor, ez utóbbi kettő, nem excentrikus főtengelyen fejti ki hatását, ez a kettő „INNOVATÍV” találmány, talán ezen kellene vitatkozni és nem azon, hogy a wankel egy főtengelyfordulatra miért csak egy munkaütemet hoz létre? Hogy is van ez? VALAKIK BECSAPTAK??
Egy wankel-fertőzött naplója.
süti beállítások módosítása