De. Eszi. De ez normális. Nem úgy, mint pl. az Ecotec, meg sok másik, hogy „normális”, hanem úgy, hogy működési elvéből kifolyólag eszi, és tényleg normális, sőt szándékos.
A tulajokon kívül nagyjából kétféle ember van: az egyik még sosem hallott a Mazda RX-8-ról, a másiknak meg ez az alaptézise. Rossz híre van a Renesis motornak, amire valahol rá is szolgált, lévén az autók kb. 50%-a esett át motorcserén 150 ezer kilométer előtt, másfelől viszont nem (csak) ő tehet róla.
Node miért is mentek ezek gyorsan tönkre?
Ez egy kicsit offposzt lesz, de azért némi Mazda, meg egy kis tanulság kerül ebbe is. Szóval úgy alakult, hogy kb. 2 évvel ezelőtt szóltak a márkaszervizben, hogy a Daewoo-n szivárog a főtengely szimering. Hogy mit kerestem márkaszervizben egy akkor 10 éves budget autóval? A fékolaj teljes leürítéséhez a gyári scan100-as műszerrel kell izgatni az ABS szenzorát, vagy valami ilyen, lényeg, hogy gyári műszer kell, másként nem jön ki belőle minden. Márpedig a 10 éves fékfolyadéknak nincs helye a rendszerben. Ilyen műszer meg csak náluk van, bár vitatkoznom kellett velük, hogy használják is, és nem vagyok meggyőződve, hogy meg is tették.
Egy ideje már rágom a kefét, mert erőteljesen itt kellene már lennie a motornak, mondjuk úgy a karácsonyfa alatt akartam látni. Bár a karácsonyfa még megvan, mert nem akartam szegényt 30 fokos hőmérsékletváltozással sokkolni, szóval még belefér...
Node, bedobok ide TeCső playlist-et, ha most elindítod, 1-2 szám lemegy, mire a végére érsz, és addig sem csöndben ülsz ( ;
Mit tudunk eddig a motorról:
Nyugalom, nem fogyott el az informatív tartalom, meg a szerelni való sem (sőt, még csak ezután jön), de ma nem üresen várt haza a postaláda. Mutatom:
Az előző posztban említettem, hogy mostmár minden adott, hogy be is induljon az a motor - amit elvileg 19-én fel is adtak -, ne csak floodoljon, de ebben azért volt annyi csúsztatás, hogy az önindító, avagy ahogy felénk hívják, az allasszer, még kimaradt a történetből. Igaz ez pont van, és jó is, de ennyire ne ugorjunk előre.
Csak hogy ne legyen egyszerű a történet, ebből is van többféle, és nem mindegy mi van az autóban. A Mazda kezdetben 1,2 kW-os önindítóval szerelte az RX-8-ast, de erről nagyon gyorsan kiderült, hogy gyenge, és 2 kW-osra cserélték, mindemellett "faster harder scooter" jeligével a fordulatszámát is folyamatosan növelték, így összesen 4 fő verzió van (manuális váltósból, a követhetetlen altípusokat és gyári felújított/módosított verziókat nem számítva).
Gyújtásom, már ami a trafót és a kábelezést illeti, már van. Ami még hiányzott ahhoz, hogy forgás, és ne csak egy bőnyálú flood-olás legyen a motorindítás vége, az nem más, mint a gyertya.
[update: a posztnál lényegesebben bővebben és pontosabban ITT olvashatsz a gyújtás témáról)
Még 2 alkatrész kipipálva, illetve ebből egyik végülis egyszerre több is.